Cím: Miranda (2009- )Eredeti megjelenés helye: BBC2Műfaj: sitcomÍró: Miranda Hart & co.Szereplők: Miranda Hart, Tom Ellis, Sarah Hadland, Sally Phillips, Patricia Hodge, James Holmes
Previously in my life
Kapcsolatom a Miranda c.
sitcommal tökéletesen példázza azokat az erőket, amelyek kultúrafogyasztási
szokásaimat befolyásolják. Először ugyanis azért figyeltem fel rá, mert
legkedvencebb brit komikuson, John Finnemore (akiről a későbbiekben még
rengeteget fogtok hallani) egy nyúlfarknyi szerep erejéig feltűnik a sorozat
két epizódjában, majd pedig kiderült, hogy az általam szintén igen kedvelt író,
James Cary, a Sitcom Geek is az eredeti ötletgazda, Miranda Hart egyik
írótársa, így nem volt kérdés, hogy nekem ezt meg kell néznem. Fejlemények:
azóta két újabb sorozatot néztem végig csak azért, mert Miranda Hart és/vagy
Tom Ellis neve feltűnt a stáblistán, Hartot pedig újdonsült példaképemnek
tekintem.
The situation
A címszereplő Miranda (Miranda
Hart) egy vicces ajándékbolt büszke tulajdonosa – és ha van ember, aki alkalmas
erre a feladatra, akkor ő az. Bár magát a boltot leginkább Miranda barátnője, a
mélynövésű Stevie (Sarah Hadland) vezeti – aki azonban mer nagyot álmodni −,
Miranda azonban igazán tudja élvezni az életét, még akkor is, ha egyedül van. És bár a
legkevésbé sem kétségbeesett, hogy a társadalom, a szülők és a magániskolás
barátnők elvárásainak megfelelve párt találjon, Miranda reménytelenül szerelmes
régi barátjába, a szomszédos étterem szakácsába, az őrülten jóképű Garybe (Tom
Ellis). Ha ehhez az alaphoz hozzákeverjük a már említett nagystílű és rendkívül
konzervatív mamát, illetve a felső-középosztálybeli, sikert sikerre halmozó,
kötőjeles nevű barátnőket, egy igen termékeny konfliktus- és humorforrást
kapunk.
The comedy
The comedy
Amennyiben egy sorozat írója és
egyik szereplője is ugyanaz a személy, általában véget nem érő spekulációk
indulnak arról, vajon mennyi önéletrajzi elem található a történetben. Ha ehhez
hozzáadjuk, hogy jelen esetben a sorozat főszereplőjét ugyanúgy hívják, mint az
írót, aki nem mellesleg az adott karaktert is játssza, ezt a
spekuláció-mennyiséget rögtön négyzetre is emelhetjük. Nos, engem különösebben
nem érdekel, hogy pontosan mennyire önéletrajzi ihletettségű a sorozat, mert
szerény véleményem szerint egyszerűen zseniális – és itt a hangsúly az egyszerű
szón van. Bár kétségtelen, hogy − a sorozat egyik visszatérő poénjához
hasonlóan − a 185 centi magas Miranda Hartot már számos alkalommal szólították
„uram”-nak és bizonyára volt néhány idegesítő magániskolás barátnője is, a
Miranda inkább azért érdekes, ami Miranda Hart fejében történhetett a sitcom
írása közben, nem pedig amiatt, ami a személyével történt még korábban. A sorozat ugyanis
nagyon klasszikus nevettető eszközökkel dolgozik: az egyik fő humorforrás a
főszereplő csetlése-botlása – Miranda ugyanis rendszeresen hasra esik,
megbotlik, lezuhan, felborít, eltör – szóval a szokásos slapstick elemekkel
operál. Igazság szerint én sosem értettem, hogy miért vicces mindez – most
komolyan, ki az a szociopata, aki felröhög, ha meglát valakit elesni az utcán?
−, viszont az a nagy helyzet, hogy a Mirandában úgy vigyorgok rajta, mint a
legkifinomultabb intellektuális poénokon. És nehogy azt higgyétek, hogy a
Miranda a fizikai poénok miatt bugyuta sorozat! A legkevésbé sem az – inkább csak
régimódi: a Miranda másik fő humorforrása a nézővel való kapcsolattartásban
rejlik, a főszereplő ugyanis rendszeresen kiszól a kamerának – azaz nekünk, a
közönségnek, és kommentálja az eseményeket, ez a technika pedig nem annyira
sajátja a modern fly-on-the-wall nézőpontból forgatott sorozatoknak.
Érdekesség, hogy bár Miranda Hart végig a televízióba szánta a sorozatot, abból
előbb egy rövid rádiós sitcom lett ugyanezekkel a szereplőkkel, és csak utána
költözött a sorozat a tévébe. Bár én a tévés verziót láttam először és így
képtelen vagyok elvonatkoztatni tőle, felfoghatatlan számomra, hogy miért tűnt
ezt jó ötletnek rádióra alkalmazni, hiszen a két fő humorforrás az összes
létező karjával a vizualitásra támaszkodik. Nem mondom amúgy, hogy a Miranda
Hart’s Joke Shop nem vicces, de a Mirandához képest sehol sincs. Sehol.
A médiumtól független állandó humorforrást szolgáltatnak még Miranda anyjának erőfeszítései, hogy kiházasítsa a lányát, Miranda posh barátnője, Tilly – aki egyszerűen zseniális! Emelem kalapom Hart előtt, aki olyan procc-áldivatos-elmebeteg, kitalált szavakkal teli szöveget írt Tillynek, hogy azt elég lehet megtanulni, Sally Phillips (emlékeztek Sharonra a Bridget Jones napójából?) pedig sziporkázik a szerepben. Bár Phillipsszel elfogult vagyok, de voltaképpen minden szereplő nagyszerű, rengeteget adnak hozzá a sorozathoz – és meghasad a szívem, de azt kell mondanom, nem is működik igazán az az epizód, amelyikből ők hiányoznak, Miranda és az anyja nem tudják elvinni a hátukon a sztorit. Azt hiszem, az szinte az egyetlen epizód, amelyet csak egyszer láttam, pontosan ezért.
Természetesen a végére hagytam a
legjobbat: Garyt! Ezennel kihívást intézek minden nőnemű olvasóm felé: megeszem
a bejegyzésemet, ha Gary egy icipicit sem dobogtatja meg a szíveteket. És itt
nem csupán Tom Ellis nagyfokú cukiságáról van szó – tény, hogy önmagában is
megérne egy-két nap ajtócsapkodást, viszont Gary karaktere és Mirandával való
barátsága kedves és szívmelengető. Két napig nem találtam helyemet a 2x3.
epizód után, ami szerintem az egyik legjobban megírt és egy pillanatra a
legszomorúbb rész is az egész sorozatban. De nem mondok többet.
Girly giggles
Nemrég olvastam, hogy egy brit
női komikus (talán pont Miranda Hart?) megjegyezte, mennyire kevés a női
komikus – amiben egyébként teljesen igaza van, bár a britek ebben is sokkal
jobb helyzetben vannak nálunk, hiszen sajnos nem sok kézre lenne szükség a
magyar vicces csajok összeszámlálásában. Attól tartok, a humort sokan – bár
kimondatlanul – még mindig a fiúk játékszerének tartják, és rosszul veszi ki
magát, ha egy lány úgy akar játszani, mint a fiúk. Miranda Hart szerencsére nem
esett ebbe a csapdába, viszont nem is lett belőle „funny little lady” –
számomra teljesen komoly és hiteles komikus, ráadásul az általa gyártott
humorra nőként is érdemes odafigyelni. Tehát: miért jó nő Miranda?
1. Elsősorban azért, mert nem
kétségbeesett. Persze epekedik Gary után, de a harmincas évei közepén járó
nőként nem pánikol állandóan, hogy sosem lesz gyereke és halála után felfalják
a németjuhászok, nem randizik csak azért, hogy legyen valakije − szóval egyedül
is teljes életet él. Miranda élvezi az egyedüllétet, hiszen így kipróbálhat
mindenféle őrültséget, ami csak eszébe jutott.
2. Miranda vállaltan nem cool.
Tisztában van a saját ügyetlenségével, azzal, hogy mennyire feszeng társasági
eseményeken, milyen észveszejtő mértékben képes mindent romba dönteni maga
körül – de kit érdekel? Miranda szeret otthon ülni a gyümölcshaverjaival,
karaokézni a Gary feliratú porszívójával és idióta versengésekbe bonyolódni
Stevie-vel – és mindezt rettentően élvezi. Mi ez, ha nem übercool?
3. Miranda nem a mainstream
nőideált testesíti meg: magas, nem különösebben vékony, és nagyjából olyan
kifinomult a mozgása, mint egy újszülött borjúnak, időnként férfinak vagy
transzvesztitának nézik – és akkor mi van? Viszont elképesztően vicces, kedves,
őszinte, azt csinálja, amit szeret – abszolút pozitív ikon. Miranda for
President!
To be continued
A Miranda első két évadja
2009-ben és 2010-ben ment, azóta csend van. A legfrissebb hírek szerint azonban
mostanában forgatják a harmadik évadot, ami karácsony körül kerülhet adásba.
Such fun!
Képek forrása: guardian.co.uk
Képek forrása: guardian.co.uk